1-5. nap, Magyarország – Feröer-szigetek

Eljött a várva várt nap! Családjainktól és barátainktól érzékeny búcsút véve, elindultunk Izland felé. De végül nem ott kötöttünk ki!

Az indulás napja hivatalosan május 20-ra, csütörtökre esett. Ám csak másnap, május 21-én hagytuk el Magyarországot. A Hősök terén szervezett sajtótájékoztató után még hazamentünk, szüleim megkapták az utolsó instrukciókat az otthoni dolgainkat illetően, elmentünk fodrászhoz, ahonnan majdnem kopaszon távoztunk és egy kicsit fájó szívvel – ám nem bánatosan – vettünk búcsút szeretett lakunktól.

Aznap Mosonmagyaróváron aludtunk, egykori egyetemi évfolyamtársunk otthonában. Pénteken csináltatnunk kellett 30-30 db fényképet, gondolva a később beszerzendő vízumokra. Az utolsó benzinkútnál az egyik srác jó utat kívánt „Olvastam az újságban” felkiáltással. Délután fél 3-kor léptük át az osztrák határt Hegyeshalomnál. 1800 kilométer várt ránk a Dánia északi részén fekvő Hanstholm kikötőjéig. Sorra jutottak eszünkbe az otthon maradt vagy elmaradt dolgok. Eszter nekilátott egy listát vezetni róluk. Éjjel fél kettőkor leálltunk egy benzinkút parkolójában, de 5 órás pihenőt követően ismét úton voltunk. Természetesen útépítések és dugók tarkították utunk, szombat délután fél hétre futottunk be a kikötőbe, ahol már folyt az autók behajózása.

Az első úticélunkból – Izlandból – csak második lett, mivel a hajótársaság Feröer-szigeteki illetőségű, és így először Thórshavnban – a szigetek fővárosában – kötöttünk ki, ami Dániához tartozik.

A hajóút 36 óráig tartott és mindkettőnket ledöntött lábáról a tengeribetegség. Emeletnyi hullámok dobálták a hajót annak tekintélyes mérete ellenére (131m x 22m, 8 szint). Az út nagy részét vízszintesen töltöttük, még a mozit is kihagytam, pedig rajongok érte. Még hanstholmi kikötőben szólított meg egy magyarul beszélő fiú, akiről kiderült, hogy 1983-ban vándorolt ki szüleivel Kanadába és azóta Vancouverben él. Most hozzánk hasonlóan Péter is Izlandra igyekezett. Mikor megtudta, hogy Vancouver is szerepel az útitervünkben, rögtön meghívott bennünket, hogy látogassuk meg otthonában.

A Feröer-szigetek Dániához tartozik papíron. Hogy miért? Egy kis történelem. Az első nyomok a VI. századból származnak, amikoris Szent Brendan és szerzetestársai erre hajóztak és elnevezték az egyik szigetet Birkák Szigetének, egy másikat pedig Madarak Paradicsomának. Az első telepeseknek ír vér folyt ereikben és szerzetesek voltak ők is. Aztán jöttek a norvég farmerek a IX. században, akik országuk zsarnokai elől menekültek erre a békés vidékre. Kevés pontos információ van erről a korról, annyi azonban bizonyos, hogy a szigetek önálló parlamentet hoztak létre és a Norvég Királyság részévé váltak 1035-ben. 1080-ban a norvég és a dán királyság egyesült és a szigetek a dán jogrendszert vették át. Ettől az időtől kezdve a kormányzás az „Alting”, azaz a Népgyűlés kezébe tétetett, ám 1380 után a parlament a mai fogalmak szerint átalakult egy puha diktatúrává. 1655-ben a dánok egy Christoffer von Gabel nevű nemest neveztek ki a szigetek kormányzójává. Ő és fia azonban nem lopták be magukat a helyiek szívébe. A kizsákmányolás és néha éhínség sújtotta népet 1709-ben a dán parlament mentette meg a von Gabelek uralmától.

A szigetlakók 1849-ben kaptak 2 képviselői helyet a dán parlamentben. A század vége felé már hallhatóak voltak a függetlenség első kiáltásai, ám semmi nem történt. A létfontosságú északi-tengeri útvonalat biztosítandó a szigeteket megszállta a brit oroszlán a Második Világháború alatt. A megszállás végét szerették volna a függetlenségpártiak kihasználni a teljes függetlenség elérésére, ám 1948-ban a dán parlament teljes körű önkormányzati státuszt adott és a szigetek a dán királyság részei maradtak. Amikor Dánia belépett az EU-ba, a Feröer-szigetek nem követték anyaországukat, alkotmányos problémákat okozva ezzel. Az alapvető problémák a szűk tengerészeti határokból eredtek. Azóta a sziget hivatalos nyelve a foroyskt lett, bár a dán is kötelező maradt. Saját zászlaja van és minden ügyét maga intézi kivéve a külügyi, hadügyi és pénzügyi döntéseket. Mindemellett kap 200 millió dollárt is azért, hogy Dánia magáénak mondhassa.

Hétfőn reggel hat órakor értünk Tórshavnba. Két és fél napunk volt a szerda délutáni indulásig. A szigetcsoport 18 szigetből áll, összesen mint-egy 45 ezer ember otthona. Mivel élénken élt bennünk a tengeribetegség emléke, nem kívántunk hajózni még a szigetek közötti kompokon sem, ezért azt a két legnagyobb szigetet jártuk be, amelyeket híd köt össze.

Több tucat fjord között kígyóznak az utak, minden 50-100 méteren egy-egy vízesés hullik alá. Bár május vége volt, a kabát és a sapka elkelt szükséges öltözetként, viszont a Nap majdnem 24 órán keresztül sütött. Hétfőn este egy kis falu kikötőjét választottuk hálóhelyünkül.

Másnap fényes napsütésre ébredtünk és „megterítettünk” a villásreggelihez. Kifeszítettük a féltetős sátrunkat, elő a kempingasztalt és a székeket, víz fortyogott a kávéhoz, és akkor eleredt az eső. Az elkövetkező 40 percben ötször eredt el az eső és ugyanennyi alkalommal sütött ki a Nap.

Reggeli után visszamentünk a nagyobb Streymour szigetre és csodáltuk a szebbnél szebb vízeséseket, szakadékokat és a sokszínű házakat. Egy csodálatos vízesés-pároshoz értünk, amit megmásztunk. Szöget ütött a fejembe, hogy honnan folyik ennyi temérdek víz. Erre a kérdésre választ kaptunk, mikor felértünk a hegy tetejére. Egy hatalmas fennsíkot találtunk, amit lépten-nyomon kis erek, négyzetméternyi pocsolyák tarkítottak. Ez volt a vízesések „vízgyűjtő területe”. Mivel az eső minden órában vendég volt a szigeteken, ez magyarázatul szolgált a bőséges vízhozamra.

A kedd éjszaka helyszínéül a vestmannai kikötőt választottuk. Reggel esőre ébredtünk. Mivel nem siettünk kivártuk, míg elállt.

Találtunk egy hegyi utat és kihasználva autónk terepjáró voltát, felkúsztunk a hegyi úton kis vízierőművek, tározók és ezernyi vízesés között. Kora délután értünk vissza Tórshavnba. Egy gyors tankolás és máris beálltunk a sorba, ami az izlandi kompra várakozott. Eddig túl vagyunk 2300 szárazföldi és 1420 tengeri km-en. És most tartunk az ötödik nap estéjénél.

Ha ma indulnánk…..

Ha ma indulnánk akkor is ezt az utat választanánk. Azóta sokkal több híd és alagút épült a szigetek között, így több helyre tudnánk eljutni kompozás nélkül. És természetesen több kép készülne, de ez New Yorkba érve gyökeresen változni fog!

Az első 1800 km-t az alábbi térkép szerint tettük meg:

A legjobb tudásunk szerint próbáltuk rekonstruálni a szigeteken megtett 400 km-t:

A bejegyzéshez tartozó képeket itt tudjátok megtekinteni.

A következő blogbejegyzés május 30-án jelenik meg.

Vissza a blog oldalra

Legutóbbi bejegyzések

Minden bejegyzés