33-38. nap, Toronto – Chicago

Torontóban palacsintával kezdtük a napot. Eszter régi vágya volt, hogy kipróbálhassa a juharszirupos palacsintát. Mint mindennek, ennek is eljött az ideje. Toronto véleményem szerint legjobb „múzeumja” a Science Center – a Tudományos Központ. Ott szinte minden természettudományi törvényszerűségre magyarázatot kaphat az érdeklődő, miközben saját kezűleg, vagy érzékszerveivel kipróbálja, vagy megtapasztalja azt.

Nem tudom, hányan tudják rólam, hogy a gimnázium elején fizikus akartam lenni. Nagyon megfogott a kinematika, a statika és a gázok világa. Minden olyan kézzelfogható volt és logikus. Aztán jött az elektromosság, és én nem tudtam elképzelni, hogy az apró elektronok szaladgálnak a wolfram szálban, súrlódnak és ezért ég a lámpa. Nem volt olyan kézzelfogható. Ekkor kellett sürgősen új érdeklődési kör után néznem. A történelem – ami addig is nagyon érdekelt – ekkor vált tanulmányaim központi tárgyává.

Toronto semmiben nem tér el az amerikai nagyvárosoktól. Felhőkarcolók, néhány 100 éves épület és emberek kavalkádja. A város két leggel is dicsekedhet. Itt van a világ legnagyobb fedett sportcsarnoka, a Sky Dome. 50,000 embert tud egyidejűleg befogadni. A teteje elhúzható, tehát egyszerre lehet fedett pályás és szabadtéri rendezvényeket tartani benne. A másik leg, a világ legmagasabb építménye a CN Tower. Szándékosan írtam az „építmény” és nem az „épület” szót. Amerikában a 30-as évek óta folyik a versengés a legmagasabb épület címért. Mivel a CN Tower „csak” egy torony, benne nincsenek irodák vagy lakott részek, ezért építmény és nem épület. 554 méter magas, 350 méternél a kilátóból messze el lehet látni tiszta időben.

Torontóból szerdán reggel ismét útnak indultunk, megköszönve a Stranszky család vendéglátását. A 150 km-re lévő Niagara vízesés a következő cél. A vízesés Kanada és az USA határán található, így mindkét országból jól látható. Két vízesés van egymástól 300 méterre. Talán Kanadából jobb egy kicsit a kilátás, mert mindkét vízesés szemből látható. Néhány méterről láttuk, ahogy a hatalmas víztömeg alábukott egetverő robajjal. Lenyűgöző látvány.

Egy hajókirándulás bevisz a vízesés lábához. A hajóhoz lefelé menet nevettünk az éppen feljövő csuromvizes embereken. A vízesés közben és a becsapódás után apró permetet képez, ami a széliránytól függően szálldogál. A hajó bevitt minket a két vízesés közé, így akárhonnan is fújt a szél, a víz mindenképpen rajtunk landolt. Páratlan élmény volt a vízesést „karnyújtásnyi” távolságból szemlélni. A hajótól felfelé jövet elgondolkoztam azon, hogy érdekes állatfajta az ember, hajlandó azért fizetni, hogy csurom vizes legyen. Leheveredtünk a fűre és megszárítkoztunk. Aztán jött a határátkelés. Nem kaptunk pecsétet. New York állam után Pennsylvania következett, majd Ohio. Végig az Erie-tó partján. Betértünk egy, az Erie-tó partján lévő parkba éjszakára. Nekiláttam vacsorázni. Mivel teljesen sötét volt és millió szúnyog zajongott, kitettem a szúnyogriasztós gyertyánkat. Azt valószínűleg az európai szúnyogokra fejlesztették ki, mert az amerikai szúnyogokat nem hatotta meg az átható illata. Egyszer csak valami zajra lettem figyelmes. A következő pillanatban egy mosómedve tolta fel a képét az asztalra, gondolom szeretett volna egy kis vajas kenyeret.

A csütörtökkel kezdődött a 3. amerikai hetünk. Keresnünk kellett egy szervizt, ahol megejthettük hűséges társunk karbantartását. Ez nem is olyan egyszerű feladat. A gázolaj beszerzési nehézségek mellett itt bizony problémákkal néz szembe a dízel autó tulaja, ha olajat akar cserélni. Bár rengeteg kis szerviz kínál 10 perces olajcserét, dízel autót egy sem vállalt. Időközben találtunk egy BFGoodrich gumikereskedőt. Ez a típusú gumi sokak szerint a legjobb terepjárógumi. Mivel otthonról egy kiszolgált használt garnitúrával indultunk, tervbe vettünk egy gumicserét is. Került szerviz is. Behívtak a szervizbe, hogy ha kívánom, nézzem meg, mit csinálnak az autómmal. Rendkívül szívélyesen fogadtak és gőzerővel álltak neki a munkának. Elbeszélgettünk a szerelő fiúkkal. Megtudták, hogy mire vállalkoztunk és őszinte csodálatuknak adtak hangot. A csodálat kölcsönös volt, ugyanis mikor megkérdeztem, mennyivel tartozom, a válasz az volt: „Semmivel”. Először nem értettem, aztán a szerviz vezetője kifejtette, hogy ezzel kívánnak hozzájárulni az utazásunk sikeréhez. Azt hittem rosszul hallok, de jól hallottam. Készítettünk egy fényképet, amit el kell majd küldenünk nekik Mentorba, Ohio államba.

A szervizből kifelé jövet elbeszélgettünk Eszterrel arról a sok magyar nemleges válaszlevélről, ami a támogatást kérő leveleinkre érkezett. Erre itt egy amerikai kisváros szervize, ahol a tulajnak megtetszett az ötlet és adott egy ingyenes szervizt két magyarnak, akikről akkor hallott először és valószínűleg nem lesznek visszatérő vendégek.

Ohio állam középső részén él a legtöbb amish közösség. Kik az amishok? Ismét egy kis történelem. A XV. században egyre több embernek lett elege a katolikus vallás pénzszerző attrakcióból (lásd bánatcédulák) és alapítottak saját vallási irányzatot. Élükön járt Luther, Kálvin és az anabaptisták. Persze az új vallási irányzatok nem tetszettek a katolikus egyháznak – ki rajong a konkurenciáért? – és bevetették ellenük a kor minden fegyverét. Nem sok sikerrel.

Az anabaptisták két fő irányzata közül az egyik a Menno nevű holland katolikus papból lett anabaptista vezette mennonita, a másik a Jakob Amman német pap vezette amish irányzat. Mindkét irányzat követői rendkívül puritánok, egyszerűek. Az alapvető különbséget a fejlődés hozta magával. A mennoniták megengedik az ipari forradalom és az azóta fejlesztett gépek használatát, míg az amishok elutasítják azt. A mennoniták templomokban imádkoznak, az amishok a saját otthonaikban. A mennonita házban van áram, telefon, gépkocsi, az amish-ban gyertya, ló, és lovas kocsi. Még mielőtt bárki is nevetni kezdene, vagy lenéző szavakat hangoztatna, szeretném, ha utánaolvasna annak, hogy miért viselkednek így. Ők másként gondolkodnak, mint mi. Ők tisztelnek bennünket és ezért tőlünk is tiszteletet érdemelnek. Az amishok elszigetelt kis közösségekben élnek, földművelésből és kisipari munkákból. Számukra a legfontosabb a közösség és a család. 3-4 generáció él egy fedél alatt. Ha valaki építkezik, a többiek segítik. Akik látták a „Kis szemtanú” című filmet, azok biztosan emlékeznek néhány jelenetre is az amishok életéből.

Az amish férfiak – ha házasok – szakállt viselnek, de bajuszt nem és szinte mindig kalap van a fejükön kortól függetlenül. Az amish hölgyek, míg hajadonok, halványkék, vagy fehér ruhában járnak, a házasságot követően – ami számukra felbonthatatlan – feketében, esetleg sötétkékben. Nem használnak semmilyen, a hat egyszerű gépnél fejlettebb eszközt. Az utakon számos lovas hintót láttunk, ahogy ők hívják, „buggy”-t. Az amishok nem szeretik, ha fényképezik őket, így ezt mi is tiszteletben tartottuk, és csak az ő beleegyezésükkel készítettünk felvételeket. Amish föld utáni következő állomáshelyünk Chicago volt, pillanatnyi helyzetünktől 500 km-re észak-nyugatra. Találtunk egy olyan kempinget, ahol csak egy légöblítéses WC volt és rajtunk kívül egyetlen autó. Ezt hívják primitív kempingnek. Rendkívül kellemes estét töltöttünk ott messze minden civilizált területtől.

Másnap egy hosszú, vezetős nap várt ránk. Tankolni és enni álltunk csak meg. Ohio után Indiana következett, ameddig a szem ellátott, farmok. Délután értünk Illinois államba. Este 8 körül érkeztünk meg Nancy és Roger Buckman kertvárosi házához Chicago egyik elővárosában, Lombardban. Nancy-t és Rogert húgom, Anett révén ismerjük. Egy nemzetközi diákcserével foglalkozó szervezeten keresztül Anett egy évet töltött itt. Nancy és Roger voltak kishúgom pótszülei chicagói tartózkodása alatt. 1997 nyarán ők jártak Magyarországon. Most mi jöttünk. A gyerekeik már kirepültek otthonról, így hamar „örökbe fogadtak” bennünket. „Érezzétek otthon magatokat. Itt a szobátok, itt a fürdő és itt a hűtő!” Kell ennél barátibb és őszintébb fogadtatás? Roger megmutatta, hogyan tudunk rácsatlakozni az internetre és ismét szabadon kommunikálhattunk a világgal.

Chicago az Öt Tó egyike, a Michigan tó partján fekszik. A tóparton kellemes szél fúj szinte mindig, ám beljebb iszonyú páratartalommal bír a levegő, ami a 25 fokból is egy csapásra kellemetlen meleget produkál. Chicago – New York és Los Angeles után – az USA harmadik legnagyobb városa 8 milliós lakossággal. Tavalyig Chicagóban volt a legmagasabb épület – a Sears Tower -, de ezt a címet azóta elhódította tőle Kuala Lumpur, Malajzia fővárosa.

Reggeli után beültünk Roger kellemesen légkondicionált autójába és nekivágtunk Chicagónak. Lombard úgy viszonyul Chicagóhoz, mint Pomáz Budapesthez. Chicago is olyan, mint bármelyik nagyváros. Vannak szép részei és vannak lepattant negyedei. Elmentünk a Chicago Bulls stadionjához, ahol Michael Jordan és labdájának bronzba öntött szobra áll.

A belváros felé haladva színes, életnagyságú tehenekre lettünk figyelmesek az út szélén. Hát ez is csak Amerikában lehetséges! Megtudtuk, hogy egy vállalkozó szellemű svájcinak egyik reggel eszébe jutott: milyen nagyszerű dolog lenne, ha egy nagyváros utcáit különböző stílusú tehenek díszítenék. Ezzel az ötlettel Svájcban nem sokra ment, de Chicagóban igen. A városi tanács elfogadta az ötletet, aminek eredményeként több mint 300 színes tehén díszítette Chicago utcáit. Volt köztük üzletember, munkás, hippi, menyasszony és dáma is.

Chicagóban azon a hétvégén egy fesztivál zajlott „Chicago Íze” címmel. Ezen a majálison minden valamire való étterem felállított egy sátrat és ott szolgált fel a kínálatából néhányat. Az ízek kavalkádja mellett lehetőség volt egy óriáskerékre ülni, hogy felülnézetből készíthessünk néhány képet a városról és a zajos fesztiválról.

Az ízek között sétálgatva egyszer csak leszakadt az ég. Ömlött az eső, ahogy az égből lefért. Nem volt sok lehetőség elbújni, mert az egész rendezvény egy parkban kapott helyet. Az emberi leleményességnek azonban nincs határa. A nagy fák tövében és a sátrak alatt zsúfolódtak az emberek. Nancy talált egy 2x1 méteres vastag kartonpapírt, ami alatt négyen kényelmesen elfértünk. Nem sokkal később már heten álltunk alatta. Voltak, akik bőrig ázva táncoltak, és voltak, akik beletörődve várakoztak. Volt ott vagy 100 db mobil WC is. Érdekes volt az eső elállta után számolni, hányan is férnek be egy mobil WC-be.

Másnap reggel Roger szerzett egy forrasztópákát. Eszterrel minden mikroelektronikai és finommechanikai tudásunkat összeadva sikerült megforrasztanunk a szivargyújtót. Ismét egyszerre tudtuk használni a hűtőt, a kis lámpát és a számítógépet. Nancy ragaszkodott hozzá, hogy nem hagyhatjuk el addig Chicagót, amíg ki nem próbáltuk a helyi pizza specialitást, ami a vastag tésztájáról híres. Én nagy étkűnek számítok, ám egy harmad pizza kifogott rajtam.