84-91. nap, Utah – Colorado

Eljött utazásunk első olyan péntekje, ami 13-ára esett. Mivel mindketten jóban vagyunk ezzel a számmal, ezért nem tettünk a szokásosnál több óvintézkedést. A Capitol Reef Parknak hosszan elnyúló keskeny formája van, a tetején kiszélesedik. Két úton lehet megközelíteni. Az egyik hivatalos főút, ám az csak a fejrészén vezet keresztül, a másik – az úgynevezett Burr Trail – egy földúton szinte az egész elnyújtott részen végigvezet. Erre szerettünk volna rácsatlakozni. A faluban, ahol ez az út kezdődik megtudtuk, hogy a szokatlanul nagy esőzéseknek köszönhetően az út itt-ott eltűnt, járhatatlanná vált még terepjáróknak is. Nem maradt más megoldás, mint a hivatalos főút.

Az egész Colorado-fennsík 1,500-3,000 méter tengerszint feletti magassággal bír. Emelkedők, fennsíkok és lejtők jellemzik, nem egy alföldi jellegű táj. Ennek csak dízel autónk nem örült, különösen, mikor 2,500 méter fölé értünk. A park bejárata előtt többször is megálltunk fényképezni. Eszter a virággyűjteményét gyarapította, engem a vörös föld nyűgözött le. A parkba beérve különböző szikla és homokkő formációk vártak ránk. Összefutottunk egy magyar származású parkőrrel, aki még törte anyanyelvünket. Dél körül búcsút intettünk a Capitol Reef Nemzeti Parknak és megcéloztuk az Arches – Boltívek – Nemzeti Parkot, ami 200 km-rel feküdt távolabb. Az út folyamán számos alkalommal meg kellett állnunk, olyan természeti képződmények „hevertek” az út mellett a színskála minden színében pompázva. Tanúhegyek, magas fennsíkok lenyűgöző kilátással és néha-néha az embernek is nyomát találtuk egy-két, eléggé elhanyagolt farm formájában.

Az Arches Parkba érkezésünkkor megtudtuk, hogy a park kempingje tele van, viszont a park mellett lévő folyó partján számos kemping tárt karokkal vár bennünket. Mint kiderült, a folyó a Grand Canyon folyója, a Colorado, itt még szerényebb méretekkel. A hőség kezdett ismét elviselhetetlenné válni. Jobbról, balról magasba nyúló, szinte derékszögben emelkedő fal vett körül minket. Kora este ismét útra keltünk vissza a parkba, ugyanis ezek a boltívek naplementében igazán szépek. Megláttuk az első ívet, amit egyszerűen csak ablaknak hívnak. Ahogy a Nap közelített a horizont felé, egyre aranysárgább sugarakkal öntötte el az ívek déli-nyugati oldalát.

Másnap reggel már 7-kor úton voltunk és csak később, a parkban reggeliztünk néhány boltív társaságában. Aztán kezdődtek a túrák. Ha szép boltíveket szeretne látni az ember, azokért bizony meg kell dolgozni. A legnagyobb – legszélesebb – ív egy 3 km-es túra után vált láthatóvá. Landscape, azaz Tájkép a neve és 96 méteres belvilággal rendelkezett. Elfért volna alatta 20 darab a mi kis csodakocsinkból hosszában. Ezután jött a Delicate, avagy Kifinomult Ív. Ha valaki látott már erről a parkról akárhol is fényképet, biztosan ezt a magányosan álló ívet láthatta. Az odavezető túra már 6 km, így kellett bizonyos leégés elleni óvintézkedés. Nekem ugyanis – ha nem is hófehér, – de nagyon érzékeny a bőröm. Magunkhoz vettünk egy kis vizet és alig egy órán belül ismét a természet egy csodáját láthattuk és érinthettük. Nem tudom, hogy aki gyakran túrázik, megfigyelte-e már, hogy a visszafelé vezető út mindig rövidebb, még akkor is, ha ugyanarra megy.

Kora délután hagytuk el ezt a természeti csodákkal teli parkot és vágtunk neki a utahi pusztaságnak. A következő állomásunk a 180 km-re lévő Natural Bridges, azaz Természetes Hidak Nemzeti Park. A Colorado-fennsíkon kellett egyre feljebb haladnunk, ráadásul rendkívül erős ellenszélben. Késő délután értünk be a parkba. Erről a parkról tudni kell, hogy nincs vezetékes áramellátása, napelemekkel termelik az áramot. Úgy döntöttünk, hogy aznap már nem megyünk hídnézőbe. Ezen „léhaság” másnap azonban megbosszulta magát. Alig fejeztük be a reggelinket és leszakadt az eső. A parkőrök sem jósoltak gyors időjavulást. Dolgunk végezetlenül kigurultunk ebből a természetes hidakkal teli parkból. Ide még visszajövünk!

Elindultunk a szomszédos Colorado államba, a Mesa Verde Nemzeti Parkba. A mesa spanyol szó asztallapot, vízszintes területet jelent, a verde pedig zöldet. Ez a park Colorado állam délnyugati sarkában egy hatalmas fennsík – egy zöld asztallap. Ebből a területből azért lett nemzeti park, mert vagy 1,400 évvel ezelőtt, majdnem 700 éven át itt élt az anasazi indián népcsoport. A mesa – fennsík – tetején telepedtek le és földet műveltek. Aztán az 1200-as évek elején megunták a téli szeleket meg a nyári forróságot és lejjebb költöztek a függőleges sziklafalakban található természetes mélyedésekbe.

A fennsíkot itt-ott kanyonok szabdalják, a kanyonok falai szinte merőlegesek. Ezekben a merőleges falakban vannak benyúló mélyedések, mint pitvarok. Ide költöztek le az anasazik. Egy ilyen „pitvar” nem volt több mint 5-10 méter mély és 8-15 méter magas. „Telket”, azaz ideális sziklamélyedést úgy választottak, hogy a déli Nap éppen besüssön, ugyanakkor a téli szél messziről elkerülje. A fölöttük elterülő mesára, ahol továbbra is földet műveltek, vadásztak, gyűjtögettek, a függőleges falba vágott kapaszkodókon keresztül jutottak fel. Beesteledett, mire végig néztük a számunkra érdekes részeket.

Felvirradt augusztus 16-a, hétfő reggele, utazásunk 88. napja. Aznapi célunk a Four Corners, azaz Négy Sarok meglátogatása volt. Ez az egyetlen pont az USA-ban, ahol 4 állam találkozik: Arizona, New Mexico, Colorado és Utah. A nevezetes pont ma egy indián rezervátumban található. Ide az ember leginkább fényképezkedni jön. Egyszerre lehet 4 állam területén lenni, amit a legtöbb ember négykézlábon állva örökíttet meg.

Visszatértünk Utah államba. Ismét egy természeti képződményt, a Gooseneck-, azaz a Libanyak-kanyont kívántuk meglátogatni. Már majdnem odaértünk, amikor az egyik szembejövő autó megtisztelte a szélvédőnket egy kővel, egy szép kis repedést hagyva pont a szemem előtt. A Gooseneck az alakja miatt kapta a Libanyak jelzőt. A San Juan folyó a Colorado folyó felé igyekezve 3 hajtűkanyart vesz egymást követően, innen a neve.

Ismét nekifutottunk a Természetes Hidak Nemzeti Parknak. Ahogy araszoltunk felfelé a hajtűkanyarok között, úgy rajzolódtak ki a Valley of Gods – Istenek Völgye – vörös homokkő sziklái, illetve a messzi távolban a Monument Valley sziluettje. Leparkoltunk az egyik kempinghelyen. Eszter egy fantasztikus vacsorát főzött. Nem is gondolná az ember, hogy mi minden jó jöhet ki egy konzervdobozból.

A reggeli és 20 perc vezetés után másodszorra is megérkeztünk a Hidak Nemzeti Parkba. Leereszkedtünk a mélybe a világ második legnagyobb természetes hídja – a Sipapu híd – aljába. A hidak kialakulásának története hasonló a libanyakéhoz, a hajtűkanyarok kanyar részét egyszer csak átmosta a víz, azaz önmagát szabályozta és kialakított egy nagyszerű hidat maga felett. Ebben a parkban 3 híd van. Ma már nem folyik víz a folyómedrekben.

Még a Capitol Reef Parkból foglaltunk helyet a Grand Canyon központi kempingjébe két éjszakára, néhány nappal későbbi időpontra. Hirtelen időmilliomosnak éreztük magunkat. Ezt kihasználva vettünk egy mély lélegzetet és ismét nekiláttunk kipakolni autónk hátuljából. Szükségünk volt egy olajszűrőre, illetve fel kellett mérni a készleteinket, hogy lássuk, mit kell beszereznünk, mielőtt megkezdenénk közép-amerikai kalandozásainkat. Én nem szeretek pakolni, de megegyeztünk Eszterrel, hogy ennek csak magamban adok hangot. Gumik ki, kanna ki, cucc ki, olajszűrő ki, mi van, mi nincs, mi kell. És aztán cucc be, kanna be, gumi be és végül letörölhetjük magunkról az izzadságot, majd elkölthetjük a jól megérdemelt ebédet.

Mivel nem volt szerencsénk zuhanyhoz már két napja, arra gondoltunk, hogy kipróbálhatnánk a saját kis zuhanyunkat. Még Münchenben egy kalandor boltban vásároltam egy „önműködő” zuhanyt. Az elv rendkívül egyszerű: végy egy 20 literes fekete műanyag tartályt. Töltsd fel vízzel és tedd ki a napra. Ha szerencséd és időd van, a víz felmelegszik. Ezután csavard fel a zuhanyrózsát a kannára, tedd fel az egészet az autó tetejére és máris kész a zuhany. A gondolatot tettek követték és nemsokára már Eszter állt a zuhany alatt. Mivel a környéken nem volt élő ember, illetve nekünk sem volt zárt zuhanyfülkénk, ezért fesztelenül meztelenkedhettünk a naplementében.

A szerda reggel madárcsicsergéssel köszöntött ránk, illetve egy csodaszép napfelkeltével. Egy 17 mérföldes terepgyakorlat következett az Istenek Völgyén keresztül. Elhaladtunk egy nagyszerű kőformáció mellett is, amelynek a neve Mexikói Kalap. Egy széles tányér alakú kő egyensúlyozott egy vékony nyakon.

Hamarosan megérkeztünk a Monument Valley-be. Erről a gyönyörű területről mindenki bizonyára látott már fényképet. Számos autóreklám, illetve – sajnos – cigarettareklám helyszínéül szolgált már. Ha már a cigarettánál tartunk, hadd említsek meg egy nagyon pozitív kezdeményezést. Az USA-ban egyre kevesebb nyilvános helyen szabad dohányozni és elég komoly reklámkampány is indult a cigarettázás ellen. Ez az egész cigaretta buli egyébként egy paradox helyzet. A kormányoknak hatalmas adóbevételt jelent a cigaretta forgalmazás, ugyanakkor keményen „büntetik” a cigarettareklámokat, ezzel is tovább növelve az állami bevételeket. A fejlett országokban már számos kimutatás készült a cigaretta adótételeiből származó bevételekről, illetve az azokat ellensúlyozó – főleg betegségek kezeléséből származó és egyéb szociális kiadásokat tartalmazó – költségekről. Sokan azt mondják, a kettő egyensúlyban van, sokan azt, hogy a származékos költségek magasabbak.