323–328. nap, Thaiföld – Hong Kong

Nehéz egy olyan országhoz pozitívan hozzáállni, amelyiknek a hivatalos szervei átvernek. Ez történt most Thaifölddel. Eszünk ágában sem lett volna úgy kimenni az országból, hogy nem tudunk visszajönni, ezért kérdeztük meg több hivatalos szervnél ezt a vízumkérdést. Az máig talány marad számomra, hogy miért lehet a reptéren vízumot venni és miért nem lehet a szárazföldi határon tenni ugyanezt.

A vízumkiadó ablaknál hatalmas betűk hirdették: ISO 9002, azaz a nemzetközi minőségbiztosítási tanács által elfogadott hely. Ez sajnos nem látszott meg az iroda működésén. Egy vízum kiadása, különösen ott, ahol futószalagon történik mindez, meglehetősen egyszerű feladat. Ettől függetlenül 6 személy foglalkozott vele, igazi manufaktúrát alakítva ki. Az első elvette tőlünk a kitöltött papírt, majd átadta egy másiknak, aki beszedte a pénzt. A harmadik átvette tőle a papírokat és adott két hívószámot, majd hátraadta az útleveleket a negyediknek. Szerintem ő aránytalanul sokat dolgozott. A hátsó sorban ülő három ember egyike megnézte az útleveleket, majd – ha az a kritériumoknak megfelelt – beütötte a vízumot. Az utolsó előre adta a harmadiknak, aki szabályosan hozzánk vágta a kész útlevelet. Ezt hívják ISO 9002-nek Thaiföldön.

Kisvártatva már a buszon ücsörögtünk, mely visszavitt a szálláshelyünkre. A 3 tinilány ugyanolyan flegma volt, mint korábban. Aznap este még ott alszunk, aztán sürgősen váltunk. Az egyik liba nekiállt gágogni, hogy ő előző estére várt bennünket és foglalt szobát. Ennek természetesen fele sem volt igaz. Egy internetes szekció után egy kicsit letörtünk. 10 üzenetben 9 kellemetlen hírekkel szolgált. Nem volt veszélyben semmi, csak a segítőink mintha cserbenhagytak volna. Eltelt némi idő, mire ismét mosolyogni tudtunk.

Reggel a vasútállomás felé vettük az irányt. Szerettünk volna elzötykölődni Ayuthayába, a régi fővárosba. Ám későn értünk oda, így csak délben tudtunk volna indulni. Így elhalasztottuk a programot egy nappal későbbre. Hazabaktattunk és nekifogtunk az új szállás keresésének. Mint már többször írtam, mi nem vagyunk túl igényes emberek, ám vannak minimum kritériumok. Például, hogy legyen tiszta az ágynemű, vagy legyen angol WC. Ez azért volt különösen fontos, mert bekaptam valami bacit Kambodzsában és a székletem folyékonnyá vált. A vasútállomáson volt szerencsém egy tappancsos WC-hez, ami nekem nem tűnt egy vágyálomnak.

Vagy 10 vendégházat megnéztünk, míg végre találtunk egyet, amiben volt konnektor is. Normális helynek tűnt, ám az ablaka egy szeméttelepre nézett. Nem sok kedvünk volt a Khao San Road őrületében részt venni, így szobánkban maradtunk. Csak este mentünk ki mozizni az egyik helyi éttermecskébe. Úgy tűnt, jó választás volt az új vendégház egészen éjfélig, amikor is megszólalt a techno a szeméttelep túloldalán lévő diszkóban. Egészen reggel fél 5-ig „szórakoztatott” bennünket, akkor tudtunk csak elaludni.

Reggel csörgött az óra, hogy induljunk a vasútállomásra, de egyértelmű nem volt a válaszunk és szunyókáltunk tovább. Már nagyon elegünk volt Bangkokból, csak a túlélésre játszottunk. Volt egy ingyenjegyünk egy múzeumba, amit még meg szerettünk volna látogatni. Elbaktattunk a város másik felébe. Útközben lépten-nyomon a király tekintete vigyázott ránk különböző pozíciókból. Hol földművesekkel találkozott, hol egy előadást tartott, hol pedig fényképezett. Igazi polihisztor királlyal van dolgunk.

A múzeumban egy tánc-, és thai bokszbemutató kapott helyet. Kellemeset sétáltunk. Szerettünk volna moziba menni. A kommunikáció nem könnyű dolog, ha nincs közös nyelv. Lassan, de biztosan cserkésztük be a mozit. Nagy bánatunkra az összes filmet szinkronizálták thai-ra, így hazafelé vettük az irányt. A nap eseményeként egy taxis könnyűvérű lányokat próbált nekem eladni. Talán mondanom sem kell, hogy sikertelenül.

Felvirradt utolsó bangkoki reggelünk. Reggelire tea és keksz volt a menü, még tartott a diéta. A repülőnk fél kettőkor szállt fel. Mivel untuk már a Khao San Road igénytelenségét, hamar kibuszoztunk a reptérre és inkább ott múlattuk az időt. Eljött a fél kettő és az Emirates Air – az Egyesült Arab Emirátusok légitársasága – gépe a levegőbe emelkedett. 2 órát repültünk. Akkora turbulenciába kerültünk, mint még soha. Egyszer vagy 100 métert zuhant a gép az utasok nem kis ijedségére. De a Boingeket erre tervezték.

Már alkonyodott, mikor leszálltunk Hong Kong néhány éves új repterén. Csepergő eső fogadott bennünket és kellemes tavaszi idő. Nem izzadtunk, ami nagy szó volt. Január 20-a óta nem kell vízum ebbe a csipetnyi országba. Ország? Ez nagy fejtörést okozott.

Hong Kong több tucat kis szigetből, illetve egy szárazföldi részből áll. Az angolok az 1700-as évek végén vetették meg lábukat Hong Kong szigetén, ami a legnagyobb sziget, a szárazföldtől mindössze néhányszáz méterre. Az 1841-es, Ópiumháború néven elhíresült csetepaté végén – erről többet majd Kína történelménél – Kína lemondott a szigetről, amely angol gyarmattá vált.

Az angolok azonban nem elégedtek meg Hong Kong szigetével, hanem egy kis szárazföldet is szerettek volna megszerezni. A Hong Kong szigetéhez közeli Kowloon-félsziget esett áldozatul, így 1000 km²-re növekedett az angol birtok 1860-ban. Ezt a terjeszkedést a Második Ópiumháború leple alatt érték el az angolok. A Kína és Anglia közötti viszály végére az 1898-as szerződés tett pontot. Ebben Anglia 99 évre hivatalosan bérbe vette a területet Kínától. Ez a 99 év véget ért 1997. június 30-án, ekkor Hong Kong visszakerült Kínához.

Hong Kong és Kína között a társadalmi és gazdasági különbség azonban égbekiáltó. Ezért Kína 50 évre úgynevezett „Special Administration Region”-né (SAR) – Speciális Igazgatási Terület – nyilvánította Hong Kongot, folytatva az „Egy ország két rendszer” politikát. Ennek a lényege, hogy a terület papíron Kínáé, ám belső adminisztrációját illetően önállóságot kapott, a külpolitikában pedig alárendeli magát az anyaországnak. Önálló pénzgazdálkodást is végezhet. Az SAR-ben élő 7 millió embernek saját pénze és útlevele van, ami se nem angol, se nem kínai. A közigazgatás szabadon választott helyi lakosokból áll, bár a nagy testvér keze állítólag meglátszik ezen. Hogy mi lesz 2047-ben? Ez jó kérdés. Egyesek azt mondják, hogy Kína fel fog fejlődni Hong Konghoz, mások szerint katasztrófa lesz. Reméljük, szemmel tudjuk követni az eseményeket majd akkor.

A reptéren simán ment az ügyintézés. Hamarosan egy emeletes busz – ami a londoni „double decker” másolata – felső szintjén találtuk magunkat, ez bevitt bennünket Kowloonba, a város szívébe. Mintha csak az USA-ban lettünk volna. Széles kivilágított autópálya, hatalmas hidak és felhőkarcolók. Ázsia leghosszabb függőhídján haladtunk keresztül, amit 1997-ben adtak át az angolok uralmuk utolsó nagy eredményeként.

Hong Kong üzleti központja az azonos nevű szigeten található. Kowloon ettől északra fekszik már a szárazföldön, egy félsziget alsó csücskén. A legolcsóbb szállások egy hatalmas épületben találhatók, bennük több tucat vendégház és hotel üzemel. Amint leszálltunk a buszról, a két hátizsák és a fehér bőr egyértelműen arról árulkodott, hogy turisták vagyunk – avagy helyi szempontból friss préda –, akik szállást keresnek. Kínai ismerőseinktől már volt információnk az árak fekvéséről. Egy középkorú mosolygós hölgy vett pártfogásába bennünket rögtön leszállás után. Alkukésznek bizonyult, így hamar megköttetett az üzlet, két éjszakában egyeztünk meg. Egy hátsó lépcsőn cserkésztük be aznapi szállásunkat, a harmadik emeleten. Tiszta szoba, fürdőszobával. Ilyen lakrészhez az utóbbi 3 hétben nem sok szerencsénk volt. Igaz, a fürdőszobában a WC-re kellett ülni, ha kezet akartunk mosni, illetve a zuhany után minden vizes lett, de ez igazán nem számított. A borotválkozás járt még egy kis futkosással, ugyanis a tükör és a mosdó egymástól 3 méterre helyezkedtek el. Azt kapod, amiért fizetsz. Örök igazság ez.

Berendezkedés után nyakunkba vettük Kowloont. Az utca fényárban úszott. Mindenki el akart adni valamit. Az eső szemerkélt, így sétánk rövidre sikerült, de ez alatt az idő alatt is belekóstoltunk Hong Kong „ízébe”. A szobába TV is jutott. Híreket pedig angolul is mondtak. Az egyik fő hír szerint a golfpálya tulajdonosokat büntetni fogják, mert a golflabdák sok ablakot betörnek. Ez a hír vetekedett a még Ausztráliában látott hírműsorral, amely fő hírként közölte, hogy Madonna ismét gyermeket vár.

Másnap nem kis meglepetésünkre csak 11 órakor ébredtünk fel. Végre egy jót sikerült aludnunk a bangkoki őrület után. Az idő nem tűnt kegyesnek hozzánk, ködbe borította Hong Kong felhőkarcolóit. Egyébként területarányosan itt van a legtöbb felhőkarcoló és a 20 legmagasabb épületből 13 Hong Kongban található. Ez csupán 2000. áprilisára igaz, ugyanis a világméretű felhőkarcoló-vetélkedés továbbra is folyik. Állítólag Sanghaj készül átvenni a vezető pozíciót Kuala Lumpurtól. Lesétáltunk a kikötőbe, ahonnan a kompok 10 percenként indulnak a szigetre. Beneveztünk egy kompútra. A dél-chilei Puerto Natales óta először fáztunk. Talán furcsának tűnik, de nagyszerű érzés fázni egy kicsit, különösen, hogy egy egész tél kimaradt.

Egy igazi „city-be” csöppentünk. Üzletemberek, mint mérgezett egerek ügyintéztek, és szaladgáltak fel s alá. A felhőkarcolók között egészen New York-i hangulatunk lett. Egy kis séta után felpattantunk egy emeletes buszra és átmentünk a sziget túloldalára, Aberdeen kikötőjébe. A kikötő híres a kis hajóiról, amelyek turistákra vadászva ajánlanak túrát. Itt van még a számos Hong Kongban játszódó filmben is látható úszó étterem, ami egy méretes hajóra települt. Esténként, kivilágítva impresszív látványt nyújt.

A sziget legmagasabb pontja, a Victoria csúcs 300 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé. Egy turistának kötelező program felmenni erre a „hegyre”. Mi is vettünk két jegyet a meredek hegyoldalon felkúszó siklóra. Alkonyatra időzítettük a felfelé vezető utat. A város fényei épp akkor kezdtek felgyúlni. A domb tetejére egy hatalmas szórakoztatóközpont települt. Ez természetes is egy nyugati értékeket képviselő metropoliszban. Mi ezt a hatalmas „pénznyelő automatát” csak kívülről tekintettük meg. Ehelyett inkább a kivilágított Hong Kong fényeiben gyönyörködtünk. A város hatalmas felhőkarcolói, mint hatalmas gyertyák tűntek fel a kezdődő éjszakában. A Kowloont a szigettel összekötő tengerszorosban szentjánosbogárként cikáztak a kompok. A távolban pedig az új tulaj, a Népi Kína szunnyadt.