Köszönettel tartozunk

Akik nélkül nem ment volna

  • Szüleinknek, akik a legtöbbet aggódtak értünk és drukkoltak nekünk. Nekik írtuk a legtöbb e-mailt. Édesanyáink segítettek mindabban, amire másnak nem jutott ideje. János édesapja pedig gondoskodott arról, hogy a bankszámlánkon mindig legyen tartalék.
  • Nemes Krisztinának, aki ismerte hazai életünk szinte minden részletét, kezelte bankszámláinkat, küldte a faxokat, hívta az éppen aktuális nagykövetségeket és törodött vállalkozásunk irányításával. Ismét megbizonyosodtunk arról, hogy az igazi barátságnak a távolság nem szabhat korlátokat!
  • Öhler Józsefnek és feleségének, Juditnak, aki mesterien építette meg az autónkat úgy, hogy az kiállta a 4 világrész legrosszabb útjait is maximális komfortot nyújtva számunkra. Józsi a szívét és lelkét adta bele vállalkozásunk előkészítésébe. Az ötletei, technikai megoldásai párját ritkítják világviszonylatban is! Juditban, az első látásra törékeny asszonyban egy (vagy inkább kettő) oroszlán veszett el. A kezdetektől fogva adta ötleteit és gondolatait a vállalkozásunkhoz.
  • CséCsének, aki Dr. Csillei Csaba aneszt-intenzíves orvos fedőneve. Ő János egykori osztálytársa volt és hosszú ideje jó barátunk. Őt hívtuk, ha magas lázunk volt Guatemalában, vagy kezelhetetlen hasmenésünk Indiában. Ő is segített abban, hogy bankszámlánknak mindig pozitív egyenlege legyen.
  • Velich Jánosnak, akinek emblémánkat, pólóinkat, molinóinkat és autónk matricáit köszönhetjük. Egy igazi önzetlen barát.
  • Balogh Juditnak, aki Kriszti mellett a második számú "helytartónk" volt. Nem tudtunk tőle olyan szemtelent kérni, hogy ne teljesítette volna.
  • Mike Crowley-nak, aki János egykori londoni iskolatársa volt és hitellel támogatta utunkat.
  • A 4x4 Magazinnak, aki lehetőséget adott, hogy az interneten számoljunk be kalandjainkról, sok kedves ismerős számára könnyen hozzáférhetové téve a naplórészleteket.
  • Fecsinek, aki a www.hando.hu honlapot alkotta,
  • Deák Attilának, aki a www.hando.hu honlapot lelkesen karbantartja.
  • A Copy Generalnak, aki segített egy demó kiadvány elkészítésében,
  • A Toyota Motor Hungary Kft-nek, amely pótalkatrésszel és két szervizzel támogatta utunkat, (sajnáljuk, hogy a két garanciális idő alatt bekövetkezett javítás számláját nem fizette ki és nem látott fantáziát az utunkban),
  • A Tengerszem Sport Kft-nek, amely kempingfelszerelések kedvezményes vásárlási lehetőségével segített.
  • A főnökeinknek, akik elengedtek bennünket erre a kalandra, így nem kellett új munkahelyet keresnünk.
  • Uzonyi Andrásnak és Szakács Ildikónak, akik nagy szorgalommal és lelkesedéssel keresték és javították a könyvünk szövegében megbúvó hibákat.
  • Szeretnénk köszönetet mondani barátainknak szerte a világon:
  • Leidinger Pistinek és családjának, Buzásy Moninak, és Horváth Katalinnak, akik pomázi házunkra felügyeltek,
  • Julie Darnbrough-nak, a P&O Nedlloyd londoni munkatársának, aki segített autónk hajóztatásában,
  • Kiss Zoltánnak, aki a Nagy Utazás elotti utolsó magyarországi szálláshelyünket biztosította,
  • Kathie J. Lengelnek, aki gondoskodott londoni szállásunkról és a reptérre vezető taxiról,
  • Alison Smartnak, Mike Crowley-nak, Doris Smartnak és Martin Crowley-nak, akik befogadtak minket dél-angliai tartózkodásunk ideje alatt,
  • Orehovszky Nórának és Pranay Dutia-nak, akik gondoskodtak New York-i szállásunkról,
  • A Stranszky családnak, akik megengedték, hogy torontoi házuk lakói legyünk,
  • A mentori, Ohio, USA, szerviz dolgozóinak, akik, miután megtudták milyen kalandokba kezdtünk, ingyen szervizelték autónkat,
  • Nancy és Roger Buckmannak, a Handó család régi barátainak, akik chicagói tartózkodásunkat tették felejthetetlenné,
  • Gódor Péternek, aki Vancouverben gondoskodott szálláshelyünkrol, a röpke izlandi ismeretség után,
  • Mike McDougallnak, régi jó barátunknak, aki portlandi pihenonkön adott otthont fejünk fölé,
  • Christie és Hank Flumnak, akik San Francisco melletti házukban láttak minket vendégül 3 órai ismeretséget követően,
  • Tina és Jason Woodnak (Tina a Buckmanok lánya), akik houstoni pihenonkön láttak minket vendégül,
  • Valentovics Jánosnak és családjának, akik Mexikóvárosban ismeretlenül is befogadtak bennünket,
  • Carmen Alvaradonak és családjának, aki Guatemala Cityben gondoskodott rólunk és ápolt influenzánkból,
  • Isis Tigertnek, aki önzetlenül segített panamai behajózásunk ügyintézésében,
  • Itzelnek, aki panamai költségeink alacsonyan tartása érdekében minden követ megmozgatott,
  • Walter Lunának, aki ismeretlenül gondoskodott ecuadori szállásunkról, segített autónk visszaszerzésében és összeismertetett nagyszerű családjával,
  • Michaelnek, Walter barátjának, aki tetőt adott fejünk fölé Ecuadorban,
  • Juan Sancheznek, aki önzetlenül segített autónk visszaszerzésében Ecuadorban,
  • Williamnek és Lorenának, aki befogadtak bennünket házukba Ecuadorban,
  • A Toyota SA bolíviai képviselőinek, akik - miután megismerték utazásunk részleteit – ingyenes szervizt biztosítottak,
  • Maurício Monteirónak, János egykori londoni iskolatársának, aki Sao Paulóban volt házigazdánk,
  • Silvanának és Chris-nek (Maurício testvére és sógora), akik ubatubai házukba fogadtak be,
  • Balogh Ferencnek és családjának, akik Buenos Aires-i pihenőnk kéretlen házigazdái voltak,
  • Wolfgangnak, aki Santiagóban adott fedelet a fejünk fölé,
  • Tóth Tamásnak és Dudás Mihálynak, akik a santiagói hosszú pihenőnk alatt gondoskodtak szálláshelyünkről,
  • Pekár Zoltánnak, aki Aucklandben vett a párfogásába minket,
  • Ken és Fiona Woodnak, akik ismeretlenül befogadtak minket házukba és megmutatták nekünk a delfineket (köszönet Hamish-nek, a fiuknak),
  • Juliana Slacknek, János londoni iskolatársának, aki Sydney-ben családtaggá fogadott bennünket,
  • Rick and Thérése Bendernek, akik farmjukat hagyták ránk 10 napra Ausztráliában,
  • Fionának és Timnek, akik Melbourne melletti házukban láttak vendégül minket,
  • Mike Breennek, a Toyota Australia PR igazgatójának, aki egy átfogó szervizt ajándékozott nekünk egyetlen e-mailes megkeresésünkre,
  • Czibere Csabának, aki Kuala Lumpurban vigyázott otthagyott csomagjainkra,
  • Bárczy Zsoltnak, aki Kantonban fogadott be bennünket lakásába,
  • Balogh Attilának, aki úgy hagyta ránk sanghaji lakását, hogy azelőtt sosem találkoztunk,
  • Nagy Gábornak, aki sanghaji tartózkodásunkat színesítette,
  • Ortutay L. Gyulának, aki Pekingben gondoskodott szálláshelyünkről és hagyta ránk a lakását,
  • Hajba Tamásnak, aki megmutatta a Nagy Falat,
  • Humood Al-Hashimnak, aki pillanatok alatt elintézte autónk vámkezelését Ománban és gondoskodott egy fantasztikus hétvégéről,
  • Sugathannak, aki az ománi Toyotánál ajándékozott nekünk egy ingyenes szervizt és vendégül látott minket Muscatban,
  • C. Fernandeznek, aki segített nekünk kimászni a szaúdiak teremtette slamasztikából,
  • A Magyarországon végzett Jordánok Egyesületének, amelynek tagjai meghívtak bennünket egy nagyszeru összejövetelre,
  • Suha Györgynek, aki segített az utazás előtti sajtótájékoztató megszervezésében,
  • Uzonyi Andrásnak és Kerényi Rékának a pótalkatrész ellátásért, és a többieknek...